Gulyás Gábor a Velencei Biennále nemzeti biztosa pályázatot hirdetett a 2014-es Velencei Építészeti Biennále magyar pavilon jövő évi kiállításának megvalósítására.
A pályázat célja
A 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás megszervezésének lehetősége.
Pályázók köre
Magánszemélyek: minden olyan személy vagy csoport pályázhat, aki jártas a kortárs építőművészetben és rendelkezik kiállításrendezői gyakorlattal.
A pályázat részletei
A kiállítás előkészítéséhez, lebonyolításához és promóciójához szükséges anyagi forrást az előző évek gyakorlatához
hasonlóan az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.
A kiállítás megépítésének és a kapcsolódó katalógusnak az együttes költségkerete nem lehet több bruttó 20 millió
forintnál.
A pályázatnak kötelezően tartalmaznia kell
- A pályázó, valamint a bemutatásra szánt alkotó(k) rövid szakmai életrajzát.
- Valamennyi kiállító írásbeli hozzájárulását műveik bemutatásához, illetőleg a kiállítás tematikájának megfelelő felhasználásához.
- A magyar pavilonban bemutatásra szánt projekt szakmai koncepcióját hat-tízezer karakternyi terjedelemben magyarul, valamint annak 800-1200 karakternyi terjedelmű rezüméjét magyarul és angolul.
- A projekt látványtervét legalább öt, legfeljebb tizenöt önálló kép vagy mozgókép formájában, egyenként maximum 10 Mb nagyságú fájlban.
- A kiállítás tervezett katalógusának szakmai koncepcióját és technikai leírását három–hatezer karakternyi terjedelemben.
- A kiállítás és a katalógus költségvetési tervét.
Bíráló bizottság
- Gulyás Gábor esztéta, miniszteri biztos, a Velencei Biennále nemzeti biztosa
- Boros Géza művészettörténész, az EMMI Művészeti Főosztályának helyettes vezetője
- Ferencz István Kossuth-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője
- Finta József Kossuth-díjas építész, az MMA és az MTA rendes tagja
- Markó Balázs építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának intézetvezetője
- Nagy Tamás Ybl-díjas építész
- Pásztor Erika Katalina építész, médiaművész, az Építészfórum megbízott főszerkesztője
- Sáros László György Ybl-díjas építész, az MMA tagja, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
A pályázat benyújtása
A pályázat nyomtatott változatát egy példányban, a digitális verziót tartalmazó adathordozót pedig nyolc
példányban kell – postai úton, ajánlott küldeményként – eljuttatni a következő címre:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Gulyás Gábor miniszteri biztos
H-1051 Budapest, Pf. 35
Határidő: 2013. december 8.
Tekintse meg a teljes pályázati kiírást!
Velencei Építészeti Biennále 2014 – Pályázat a magyar pavilon kiállításának megvalósítására
Forrás: PályázatMenedzser.hu



