buy metformin online

A pályázat célja
A támogatás célja a kutató-fejlesztő kis- és középvállalkozások aktív részvételével, nemzetközi együttműködésben megvalósuló, piacorientált kutatás-fejlesztési projekteket támogató EUROSTARS programban való magyar részvétel ösztönzése, a EUROSTARS projektek magyar tagjainak támogatásán keresztül.

Program meghirdetése: 2007. december 20.
Végső beadási határidő: 2013. november 30.
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvénnyel (továbbiakban Atv.) összhangban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (a továbbiakban NFÜ) a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős miniszter nevében meghirdetett, a EUROSTARS programban való magyar részvétel támogatására (továbbiakban magyar EUROSTARS pályázat), pályázatot, mint a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap Kezelője az alábbiak szerint módosítja.

A támogatás forrása és jogcíme

A támogatás forrása: a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (a továbbiakban Alap) 2. címe. A támogatást az Atv. 8. § (1) bekezdésében foglalt a)-c) és e) jogcímekre lehet felhasználni.

Pályázat keretösszege, támogatás mértéke és várható száma

A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az Alap terhére az NFÜ a 2008-2013. közötti időszakra 3 millió euró (750 millió Ft) keretösszeget biztosít, amelyből a 2012. évre rendelkezésre álló forrás: 500 ezer euró, azaz 125 millió Ft. Ez a keretösszeg kiegészül az Európai Bizottság pénzügyi hozzájárulásával, amely a magyar EUROSTARS-projektrésztvevők számára az Alapból kifizetett támogatás legfeljebb 1/3-a lehet.
A támogatott projektek várható száma: 2-3 db.

A támogatásra jogosultak köre

A támogatásra kizárólag a EUROSTARS pályázat Nemzetközi Értékelő Bizottságának döntése alapján támogatásra javasolt és az EUREKA Magas Szintű Képviselőcsoportja (High Level Group) által jóváhagyott EUROSTARS projektek magyar résztvevői jogosultak. A támogató velük köt szerződést a támogatásra javasolt projektek rangsorát követve, a magasabb pontszámot elért nemzetközi EUROSTARS-projekt hazai résztvevőivel kezdve. Szerződések a rendelkezésre álló éves keret kimerülésének erejéig köthetőek.
A EUROSTARS programban való részvétel általános feltételeit a program honlapján (http://www.eurostars-eureka.eu/) közzétett Pályázati útmutató (Guideline for applicants) tartalmazza.                                            A magyar EUROSTARS pályázat keretében pályázat benyújtására jogosult bármely Magyarországon székhellyel rendelkező, jogi személyiségű:
- gazdasági társaság (GFO 11x),
- szövetkezet (GFO 12x),
- piacbefolyásoló tevékenységet nem végző nonprofit szervezet (GFO 5xx, GFO 6xx),
- piacbefolyásoló tevékenységet nem végző költségvetési szerv vagy jogi személyiséggel rendelkező intézménye (GFO 3xx), valamint
- külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe (GFO 226), amely nemzetközi konzorcium tagjaként a EUROSTARS programba projekt-javaslatot nyújtott be.                                                                            Pályázatot önállóan vagy - a EUROSTARS projekt hazai résztvevőiből álló - konzorcium keretében lehet benyújtani. Önállóan csak gazdasági társaság pályázhat. Konzorcium keretében gazdasági társaság, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, szövetkezet, piacbefolyásoló tevékenységet nem végző nonprofit szervezet, piacbefolyásoló tevékenységet nem végző költségvetési szerv vagy jogi személyiséggel rendelkező intézménye is nyújthat be pályázatot. A konzorcium legalább egy tagja gazdasági társaság kell, hogy legyen!


A EUROSTARS programban való részvétel általános feltételeit a program honlapján (http://www.eurostars-eureka.eu/) közzétett Pályázati útmutató (Guideline for applicants) tartalmazza.




Friss hírek

2024/08/12, 10:36
Egyesületünk sikeresen pályázott a Duna Interrégiós projekt...
2023/11/16, 10:30
Our...
2020/09/29, 14:43
A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs...
2020/09/21, 08:47
A Kreatív Ipari Klaszter és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara...
2020/07/28, 08:24
AKIKK Egyesület a Partnership for Creative Apprenticeships Erasmus+ program keretein belül...

 

 

 


nvtelen